asd
asd

Az első nagyobb találkozó

2011.03.21. 19:03

Fislac "tollából":
Sziasztok!
Megvan az első időpont a Modellcentrum (vagy ha úgy tetszik: Kyosho) pályán tartandó baráti összejövetelre: április 16-a, szombat. Esőnap: április 23, szintén szombat.
Azért írtam, hogy első, mert Gáborral egyeztetve jó lenne több találkozót is tartani ez évben, melyeknek csúcspontja lenne (egy vagy több, még nem végleges időpontban tartandó) típusbajnokság. Az elsődleges cél az lenne, hogy az ezen fórumon kialakult kapcsolatok személyessé váljanak, ismerjük meg egymást, a járművet, cseréljünk tapasztalatokat, és minden résztvevő kultúrált, senkitől nem zavart környezetben pöföghessen járgányával egy igazi, kimondottan erre a célra épített aszfaltos modellpályán.
A szakmai hátteret Gábor vezetésével a Modellcentrum felvállalta, vagyis lesznek kint tapasztalt hozzáértők, akik kérdésekre válaszolnak, segítenek a motor megfelelő üzemeltetésében, akár a bejáratásban is. A helyszínen lesz a típushoz kapcsolódó alkatrész- és kellékvásár is!
Az "összes többi" a mi dolgunk... Vagyis: gondoskodni a jó hangulatról, minél nagyobb létszámban részt venni az eseményen és az azt követő eseményeken! Helyszínen lehetőség van bográcsos főzőcskére is, ha kívánjuk. Bátran hozzatok feleséget, gyereket, barátnőt, havert, bárkit, akit érdekel egy jó kis piknik és a büdös kidörgő szag!
Szóval talira fel, hajrá!
Üdv!


Aki nem tudja melyik pályáról is lenne szó, annak itt egy kis infó: Modellcentrum ON- és OFF-Road pálya, itt bővebben a pályahasználati díj(ak)ról.

Szerző: Nr01

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://amg-mercedes.blog.hu/api/trackback/id/tr192759970

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ro-Bee 2011.04.16. 21:06:54

Hali mindenkinek.
Szerintem nagyon jól sikerült az első találkozó.
Sok tanulsággal találkozott az ember.
Sok modellező társam szembesült a modellezés szépségével és , hogyan lehet gyorsan könnyedén alkatrészeket törni.
Tudok egy két dologban segíteni. Leírok egy pár dolgot és árait amit én használok és mivel én járom az országot igy még a postaköltséggel se legyen gondotok és a beszerzéssel.
1. kormány kar: 3500 / pár
2. hajtó tengely első és hátsó 12000 / pár
3. torony merevítő első 6 hátsó 2000 ft/db
kereke vannak nekem gyári felni és gumik amit nem használok.
Kaszniból van festett teljes kész szürke és fehér ennek ára megegyezés szerint.
Beállítási és szervizelésben a Laci barátom a zseni .Elérhetőségem Tel.: 06 30 210 2727 Hívj bátran.
süti beállítások módosítása